Az orchideák szaporítása
Minden igazi orchidearajongóban megfogalmazódik a vágy, hogy az orchideáit szaporítsa. Bár ez kissé nehezebb, mint más növényeknél, ám korántsem lehetetlen. Az orchideák esetében több szaporítási módszer közül is választhatunk. A legegyszerűbb a kifejlett növény osztással történő szaporítása.
A hobbikertészek általában ezt a megoldást választják, a szakemberek azonban nem tudják megvárni, míg az állomány jelentősen megnövekszik. A tőosztás gyakorlati okokból az átültetéssel egyidejűleg történjen. Egyes orchideák maguktól szétesnek, amikor letisztítjuk őket. Ha nem válnának szét, sterilizált ollóval válasszuk szét a tövet. A vágási felületet szárítsuk meg, és a fertőzés elkerülése végett kenjük be faszénporral. Ezután külön-külön ültessük el az orchideákat.
Szaporítás magról
Az igazi hobbikertész megpróbál a növényen magot is nevelni. Ehhez be kell poroznunk az orchideát. Erre a legmegfelelőbb időpont a virágnyílás utáni néhány nap. A beporzáshoz lapos fapálcára vagy ehhez hasonló eszközre van szükségünk. A beporzást végezhetjük egy fajtán belül (ekkor legbiztosabb a siker), de a keresztezésre is van lehetőség.
A keresztezéskor néha több tucat próbálkozás után sikerül csak a beporzás. Ilyenkor egy idő után elkezdenek dagadni a magházkezdemények, de a magok kifejlődésére még hónapokat kell várni.
A csíráztatáshoz gombákra van szükség
A magérleléséig elvezető folyamat viszonylag egyszerű. A dolog ezután válik igazán izgalmassá, mert a szabadban fejlődő orchideák különböző gombákkal élnek szimbiózisban. Előfordul ugyan, hogy a megnövekedett orchideák már nem igénylik a gombák jelenlétét, de a csírázás nem megy nélkülük. Ezért például az orchidea magokat nem lehet egyszerűen magtálakba vetni. Azoknak a magoknak van a legnagyobb esélyük, hogy gombák közelébe kerüljenek és így kicsírázhassanak, amelyek közvetlenül az anyanövény cserepébe kerülnek. Míg azonban a dugványból az igazi orchidea kifejlődik, három-hat év is eltelhet.
Mesterséges tápanyagok
A profi termesztők a gombák szerepét ma már mesterséges anyagokkal pótolják. Az amatőrök számára azonban ez túlságosan nehéz. Az eljáráshoz speciális kivonatot (agar-agar) tartalmazó különleges táptalajra van szükség, amelyet laboratóriumi lombikba töltenek. A lombikos vetésnek teljesen steril körülmények között kell történnie, hogy a levegő mikroorganizmusai közül minél kevesebb kerüljön be a lombikba. Lehetőség szerint a magoknak is csíramentesnek kell lenniük. Az eljárást követően a lombikot oltvánnyal lezárják, és meleg, világos helyre teszik. Az „instant táptalaj” egyébként orchideaszaküzletekben megvásárolható. Kritikus lehet az orchidea áthelyezése a steril környezetből, ezért csak olyan növényeket vegyünk ki a táptalajból, amelyeken már van két-három levél és gyökeret is eresztettek. A tápanyagot óvatosan távolítsuk el, majd ültessük az orchideát a cserépbe.
Vegetatív szaporítás
Sok orchideán találhatók ún. álhagymák. Ezek a szár kidudorodásai, amelyek tápanyagraktárként szolgálnak. Az átültetés vagy osztás során sok esetben leesnek ún. visszamaradt hagymák. Ezek olyan hagymák, amelyek nem hajtottak ki. Ha a növény pár hónap alatt megtöltötte gyökérzetével a cserepet, (először kis méretű cserépbe kell tenni) következhet az átültetés. Óvatosan lássunk munkához, hogy az érzékeny gyökerecskék ne sérüljenek meg. A Cattleya és Cymbidien fajtákat ezzel a módszerrel kifejezetten jól lehet szaporítani. A Vanda és a Phalaenopsis a virágnyél végén fejlesztenek új növényt.
Merisztémaszaporítás
A merisztéma- vagy szövetszaporítás olyan módszer, amelyet a hivatásos termesztők laboratóriumi körülmények között hajtanak végre. Ezzel a kifejezéssel gyakran találkozhatunk katalógusokban és leírásokban. Ilyen esetekben a vásárló biztos lehet abban, hogy az anyanövény pontos mását kapja. Nem úgy a magról történő szaporításnál, ahol előfordulhatnak például színeltérések. A merisztémaszaporításnál a növény hajtáscsúcsaiból szövetrészeket vesznek ki, amelyek megfelelő kezeléssel korlátlan mértékben oszthatók. A növény egyetlen kicsi részéből számos utód jöhet létre. Ezeket a szövetdarabkákat addig tartják a lombikban, míg kis növényekké nem fejlődnek. Ezt követően a hagyományos dugványokhoz hasonlóan kezelik őket. A szaporítás ezen módszere során mutációk léphetnek fel, ha a szövet kémiai vagy manuális hatásra megsérül, de normális esetben az ily módon szaporított növényben nem csalódhatunk.
