Lycaste

Lycaste (Lycaste)

A Lycaste egyszerűen gondozható epifita orchidea, ezért kezdő orchideagyűjtőknek is ajánlott. Léteznek alacsonyabb és magasabb fajtái is.

Gazdagon virágzó orchidea
A Lycaste névadója egy görög királylány volt. A növény azonban nem Görögországban honos, hanem Mexikó trópusi hegyvidékein, az Andokban és Nyugat-India hegyes tájain. Csaknem 30 vadon növő faja ismert, legtöbbjük epifitaként, az őserdők faóriásainak ágvilláira telepedve él.

Gazdagon virágzik
A Lycastét elsősorban csodálatos virágaiért nevelik. A legtöbb faj már fiatalon dúsan virágzik, feltéve, hogy hűvös helyen teleltettük őket. A virágbimbók kifejlődéséhez ugyanis a hideghatás nélkülözhetetlen. Néhány faj esetében egyetlen tő akár 20—30 virágot is hoz, amely valóban csodálatos látványt nyújt. Emellett a virágok rendkívül tartósak— nem ritka, hogy egy virággal két hónapig díszíthetjük lakásunkat.

Télen csupasz
Ahogy közeledik a nyugalmi időszak, a növény egymás után ledobja összes levelét. Az ezt követő hónapokban alig öntözzük, csak annyira, hogy az álgumók ne száradjanak meg. A nyugalmi időszak az rügyek megjelenésével ér véget. Ettől kezdve fokozatosan többet öntözzük.

Néhány különleges faj
A L. skinneri feltűnően Szép virágai november és március között jelennek meg. Színskálájuk a fehértől a világos pirosig terjed, akár két hónapig is élnek, ezért vágott virágnak is kiválóan alkalmasak. A növény érzékeny a túlzott öntözésre, túl magas légnedvesség mellett pedig fonnyadni kezd. A L. aromatica Mexikóból származik. Egyetlen tő akár 20 apró Sárga virágot is hozhat, mindegyiküket piros mézajak díszíti, és citromra hasonlító illatot áraszt. Március és május között virágzik. A nicaraguai és Costa Rica-i eredetű L. brevispatha decemberben hozza 5 cm átmérőjű, fehér színű, kis színes foltokkal tarkított virágait.

A Lycaste gondozása
A Lycaste aránylag könnyen alkalmazkodik a különféle életfeltételekhez. Van néhány faj, amely elsősorban üvegházban érzi jól magát, de legtöbbjük szobai körülmények között is jól fejlődik. Próbáljunk hűvös teleltetőhelyet keresni számára.

Egyenletesen nyirkos föld
A növekedési időszakban az ültetőközeget tartsuk egyenletesen nyirkosan, és öntözéshez csak lágy, mészmentes vizet használjunk. Soha ne öntözzük este, mert a levelek rothadni kezdhetnek. Alakítsunk ki a cserép aljában megfelelő vízelvezető réteget, mert a gyökerek különben elrothadnak.

Szórt fény
Áprilistól óvjuk a növényt a tűző napfénytől, de túl sötét helyen se tartsuk. Ideális hely Számára egy keleti vagy nyugati fekvésű ablak.

Ültetőközeg
Ne ültessük általános virág- földbe, inkább szerezzünk be orchideaföldet, amely édesgyökerű-páfrány gyökérzete. rostos tőzeg, gyepföld, lomb- föld és cseréptörmelék keveréke. Általában tavasszal, a nyugalmi időszak végén ültessük át. Ekkor a töveket szét is oszthatjuk.

NÖVÉNYDOKTOR

A Lycaste orchideát a kártevők és a betegségek csak ritkán támadják meg.
A gondozás egyedüli nehézségét az jelenti, hogy a növény körül megfelelő páratartalmat és bizonyos mennyiségű friss levegőt biztosítsunk. Ha az igények valamelyike nem teljesül, a növény elpusztulhat.

TANÁCSOK DIÓHÉJBAN

Méret és növekedés
A Lycaste orchideák epifita, álgumójuk tojás alakú, leveleik keskenyek.
Egyes fajok kistermetűek, mások akár 60cm magasra is megnőnek.

Virág és illat
Az év különböző időszakaiban virágoznak, egyes fajok akár évente kétszer is. Léteznek kellemes illatú virágokat hozó változatok is.

Fény és hőmérséklet
Ideális hely számára egy keleti vagy nyugati fekvésű, a tűző napfénytől védett ablak. Télen tartsuk hűvösebb helyen.

Öntözés és trágyázás
A növekedési időszakban hetente adjunk neki alacsony koncentrációjú tápoldatot, és öntözzük egyenletesen. A nyugalmi időszakban csak annyi vizet kapjon, hogy az álgumó ne kezdjen el fonnyadni.

Föld és átültetés
A nyugalmi időszak után ültessük át, lehetőleg orchidea-ültetőközegbe.

Nyesés, visszavágás
Nem szükséges.

Szaporítás
Legegyszerűbb módja átültetéskor a tövek szétosztása.

Környezet
Minden orchideagyűjteményben helye van, de egyedül is jól mutat a nappali ablakában.